Hova tűntem az elmúlt félévben

2016. július 17.

Úgy döntöttem, a féléves szünet után visszatérek a blogra és ott folytatom, ahol abbahagytam. De még mielőtt belecsapnék a közepébe és folytatnám a rendhagyó naplóm, úgy érezem, szólnom kell pár szót az elmúlt hónapokról és arról, miért tűntem el olyan hirtelen ilyen hosszú időre. Ha nagyon lényegre törő akarok lenni, akkor egy szóval is meg tudnám válaszolni a címben szereplő kérdést: diploma.

Négy évvel ezelőtt kezdtem el az egyetemet Szegeden, magyar szakon. Az út kétségkívül nem volt zökkenőmentes, tekintve, hogy az eredetileg három évig tartó képzés nálam négy évig tartott. Bár az egyetem alatt voltak személyes problémáim, amik nagyban hátráltattak a tanulmányaimban, a negyedik évnek már úgy kezdtem neki, hogy bármi jöjjön is közbe, muszáj idén végeznem. És persze jöttek-mentek közben dolgok, de végül sikerült minden akadályt sikerrel venni.

Az első félév még könnyebben ment, hiszen a kötelességek között "csupán" az órákra járás, rendszeres felkészülés, beadandók írása és referátumok tartása szerepelt. Itt viszont már érződtek a problémák, mert a szorgalmi időszak során a bejegyzések egyre ritkultak, majd a vizsgaidőszakra gyakorlatilag teljesen megszűntek és csak a Blog Karácsony miatt tértem vissza egy bejegyzésnyi időre, hiszen azt korábban elvállaltam és nem akartam utólag kivonni magam.

Aztán jött a rettegett második félév, amikor már mindennek tökéletesen kellett haladnia. Nem volt már se hely sem pedig idő hibákra, a szakdolgozat leadási határideje viszont vészesen közeledett, a szakirodalom pedig egyre csak tornyosult a többi kötelező olvasmánnyal együtt. A leadási határidő előtti három hét volt a legstresszesebb, de legalább annyi szerencsém volt, hogy sikerült úgy intéznem, hogy a referátumaim csak ezután következzenek, így több időm és energiám maradt a szakdogára. A téma egyébként borzasztóan érdekelt, a Kádárkori undergrounddal foglalkoztam személyiségstratégiák szempontjából, szóval a munka többnyire jó kedvvel és érdeklődéssel telt, leszámítva persze azt a pár alkalmat, amikor kis híján elszakadt a cérna forráshiányok és technikai nehézségek miatt. Mindenesetre időben kész lett és úgy tűnik, megérte az álmatlan éjszakákat, mert végül jeles érdemjegyet véstek fel a szakdolgozathoz. Itt láttam meg először az alagút végén a pislákoló fényt. A szakdolgozat után viszont simábban mentek a dolgok; a vizsgák elsőre meglettek, ezután pedig már csak a záróvizsga maradt, ami nálunk meglepően könnyen ment, ezzel pedig az utolsó akadály is elhárult.

Az utóbbi pár hetet egy kis pihenéssel, nyaralással töltöttem, kellett egy kis kikapcsolódás és feltöltődés az elmúlt pár hónap után. Meg aztán szerettem volna egy lélegzetvételnyi szünetet mielőtt belekezdenék egy új fejezetbe, ami már a valódi felnőttek világában fog játszódni. Ez idő alatt viszont folyamatosan izgatta a fantáziámat egy gondolat: a blogom. Nagyon hiányzott már és bár olykor írogattam az íróasztalfiókomnak, nem volt ugyanaz. Hiányzott a közösség és az egész munkafolyamat, épp ezért úgy döntöttem, visszatérek és tovább koptatom a billentyűzetet.

Szóval ez lenne a történet. És most hogy mi következik most? Egyelőre lázas álláskeresésben szenvedek és remélem egy év múlva - ezúttal már az eltűnést mellőzve - ismét némi sikerélményt és különböző munkatapasztalatokat oszthatok meg.  Addig is folytatom a szenvedélyem és remélem soha többé nem kell írásmegvonással küszködnöm.

{kép: unsplash.com}

8 megjegyzés:

  1. Névtelen17/7/16

    Örülök, hogy visszatértél! :)) (Egyébként nagyon jól hangzik a szakdolgozat témád, ez engem is érdekelt volna :D)
    Kriszta/marslakócska
    http://szuperego.tumblr.com/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát én is, hiányzott már az itteni levegő. ^_^
      Oh, ne tudd meg milyen klassz volt néhány dolog. Filmek, punk zene, divat... még egy kis Bowie és Velvet Underground is belekerült. :D

      Törlés
  2. üdv újra itt!
    (most kezdem majd az utolsó évem veszprémben magyar szakon...5 év alatt sikerül talán egy diplomát összetákolnom, átérzem a dolgokat :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj hát akkor nagyon sok kitartást és jó szerencsét kívánok! :D Remélem sikeres év lesz ^_^

      Törlés
  3. Jaj, nagyon nagyon örülök, hogy visszatértél, na meg a sikereidnek is! c: ♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen. :) De most már maradok is, nincs semmi, ami eltántoríthatna. ^_^

      Törlés
  4. Jó volt olvasni, hogy visszatérsz, örülök neki! :) Amikor rátaláltam a blogodra csak csendes olvasóként voltam jelen, de nagyon sajnáltam, hogy decembertől kezdve elmaradoztak a bejegyzéseid, mert szerettem őket olvasni. Azért fel-fel járogattam hozzád, abban a reményben, hogy majd újra megjelensz - és igen! :)
    Örülök, hogy újra olvashatlak, na és persze gratulálok a diplomádhoz!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jaj nagyon aranyos vagy, köszönök szépen mindent és azt is, hogy írtál! ♥ Most már ígérhetem, hogy tényleg maradok és rendszeresen fogok írni. :)
      Egyébként most olvastam nálad, hogy felvettek pszichológiára szóval én is gratulálok! ^_^

      Törlés

Related Posts with Thumbnails