AliExpress szerzemények

augusztus 17, 2015


Legutóbb már megmutattam nektek az új, könyv alakú táskámat, viszont nem tértem ki arra a sok kis párszázas apróságra, amik szintén az utóbbi másfél hónap alatt érkeztek meg. Ezúttal túlsúlyban vannak ugyan az írószerek - pontosabban szólva a legújabb mániám, a matricák -, de egy-két kiegészítő is becsúszott.

Lehet, párotokban felmerül a kérdés, miért jók ezek a matricák, ha már több, mint 10 éve túl vagyok a matricafüzetes korszakomon. Az az igazság, hogy nagyon jól jönnek különböző naplók díszítéséhez, ahol az adott napnak megfelelő, tematikus matricával lehet kiegészíteni a rövid leírásokat. Erre a célra pedig külön naplómatricák is készültek, amelyekből most én is bevásároltam pár csomaggal.

Ezzel a macskás matricafüzettel már szemezek egy ideje, de kellett egy kis idő, amíg rászántam magam, meg amíg találtam egy eladót, aki barátságos áron adja darabját. 700 Ft-ért 4 oldalnyi átlátszó és 4 papír alapú cicás matricát kaptam, ami szerintem elég jó ár ennyi aranyos pofiért. Az is tetszik, hogy egy kis füzetbe vannak rendezve, így jobban meg van óvva a sérülésektől és kisebb is az esély rá, hogy elkallódnak valahol.

A virágos washi tape ugyanattól az eladótól származik. Általában tartózkodom azoktól a termékektől, ahol véletlenszerűen küldenek színt, de ennél a terméknél mindegyik tetszett és magamtól valószínűleg amúgy is csak nehezen tudtam volna választani. Ráadásul ez volt az első alkalom, hogy rendes, használható ajándékot küldtek, két kawaii stílusú ragasztószalagot.

Tudjátok, még mit szeretek a matricákon felül? A meséket. Szóval azt hiszem, nem meglepő, hogy végül a kosaramba landoltak ezek a bélyeg formájú matricacsomagok. A régi mesekönyv stílusú illusztrációkon Alice Csodaországban, A kis herceg és Óz, a nagy varázsló világa elevenedik meg. Mindegyikhez négy oldalnyi, összehajtogatható, papír alapú matrica jár, amik jól jönnek majd levelek és különböző füzetek díszítéséhez.

A kislányos matrica kissé csalódás volt, ugyanis a valóságban sokkal sötétebbek a színek. Tudom, hogy azzal szoktak védekezni az eladók, hogy a különböző monitorok miatt eltérés lehet a színek miatt, de ez azt jelenti, hogy ha én csinálok saját képet, akkor a monitoromon ugyanúgy torzítva kell megjelennie. De mindegy is. A nyuszis viszont hibátlan, pontos azt kaptam, amit vártam. Ráadásul szerintem ez az egyik legaranyosabb csomag, nagyon sok vicces, jópofa matrica van benne, bár jóllehet néhányat nehéz lesz összekapcsolni a hétköznapjaimmal - például a szatír nyuszit, aki szétnyitja a kabátját és még cenzúrázva is van. :D

A disznós valami tündéri és ezeket már sokkal könnyebb lesz a mindennapjaimhoz felhasználni. Vásárlás, tea, posta, utazás... Ráadásul az egyik lapon karácsony tematikájúak is vannak! Így legalább már most tudom, mivel fogok decemberben dekorálni. :) De a cicás is aranyos. Stílusban nagyon hasonló a disznóshoz, annyi különbséggel, hogy az összes szöveg angol benne, amiért jár a plusz piros pont.

Végezetül pedig lássuk a kiegészítőket. Mostanában nagyon tetszenek a különböző köves, kristályos bizsuk, szóval természetesen a karkötő a kedvencem. Kicsit féltem, hogy egyáltalán nem lehet majd hajlítani, hogy jobban illeszkedjen a csuklómhoz, de eddig gond nélkül ment. A fülbevalóval is elégedett vagyok, már régóta szerettem volna egy diszkrétebb darabot. Ami pedig a gyűrűt illeti azt történetesen eBay-es liciten nyertem 50 Ft-ért. Szóval igen, csaltam kicsit a címmel, de azt se éreztem volna korrektnek, ha Ali-Ebay szerzeménynek nevezem el a posztot egyetlen kis gyűrű miatt.

Ti miket rendeltetek mostanában? Esetleg más is van, aki matricamániában szenved? :D

You Might Also Like

6 megjegyzés

  1. Szia! Nagyon tetszett ez a poszt,és én is rajongok a matricákért. :D Régen alsóban lehetett minden héten matricákat nyerni,hogyha jók voltunk,és jól tanultuk,úgyhogy mindent beleadtam,és sikerült egy csomó cuki kisállattal gyarapítanom a gyűjteményem. :D ^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :) Jaj, ez nagyon aranyos, bárcsak nekünk is lett volna ilyen! Így biztos még szorgalmasabb lettem volna. :D Nekem a matricamániám a Pokémonos füzettel kezdődött igazán, még általánosban. Heti rendszerességel álltam a tanári előtt azt a 200 Ft-ot szorongatva, hogy egy újabb csomag matricát vegyek. :D
      És köszi szépen, örülök, ha tetszik. :)

      Törlés
  2. Nagyon jók ezek a matricák! :D Én is mindig akarok ilyeneket, csak aztán rájövök, hogy marhára nem használnám őket értelmes célokra, és aztán sírna a szám, hogy mindet elhasználtam valami hülyeségre.
    Egyébként az ilyen Aliexpress-Ebay, etc. oldalaknak szokása, hogy a termékről készült képet jobban megvilágítják/utólag szerkesztik a kelleténél jobban, és azért nagyon eltérőek a színek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én inkább attól szoktam félni, hogy nem lesz szívem elhasználni. :D De azzal nyugtatom most magam, ha el is fogy, rendelhetek újat, nem fogok anyagilag tönkre menni ettől. De egyébként szerintem tök jól tudnád használni a naplódba, füzetekre vagy ha levelet írsz valakinek, mindent feldob. :)
      Igen, sajnos tudom, hogy szoktak ilyet csinálni, csak borzasztóan idegesít. Már megjártam így egy kimonóval, ami nagyon nem tetszett az eredeti színében és bizony sokáig kellett az eladóval vitázni.

      Törlés
  3. Nagyon aranyosak a matricák, bár én is félnék őket elhasználni. Kisebb koromban gyűjtöttem őket, van egy halom Hello Kittys valahol a szekrényem alján.
    Az ékszereid is nagyon-nagyon tetszenek, különösen a gyűrű a különleges! Szuperül néz ki. :)
    xx, Flóra
    http://lapapillonnoire.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi szépen :)
      Gyerekként én is gyűjtöttem őket, rengeteg albumom volt. Elvileg a padláson vannak valahol, egyszer elő kellene keresni és elrakni az emlékdobozomba. :3

      Törlés