Félrelépő alkoholista apa, kacsakezű nagybácsi, mindenki életét kontrolláló nagymama és pszichiátrián kezelt lány. A tökéletes, kiegyensúlyozott család receptje kínai módra.

A családregény a 21. századi fiktív városkában, Pingle-ben játszódik. Bár külföldön Yan Ge neve nem teljesen ismeretlen, hisz a Szecsuáni csípős már az írónő harmadik regénye, ez az első, mely magyar nyelven is olvasható. A kezdetben kínai mitológiával és misztikummal foglalkozó írónőnek a May Queen című regénye hozta meg az áttörést, majd azt követte a White Horse, mely a Szecsuani csípőshöz hasonlóan szintén egy kínai kisváros életébe és kultúrájába nyújt betekintést. Úgyhogy aki korábban még nem kísérletezgetett kortárs kínai irodalommal, ráadásul érdekli a távol keleti konyhaművészet és kultúra is, annak igazi ínyencfalat lehet ez a Szecsuáni csípős. 

A történet lényege nagyon röviden leírható. Shengqiang, a babpürégyár vezetője, a nagymama 80. születésnapját tervezi, ez alkalomból pedig hazautazik bátyja és nővére, hogy felkészüljenek az ünnepségre. A találkozás azonban feltépi a régi sebeket, ezzel elindítva konfliktusok egész sorát.

Shengqiang nem az a karakter, akivel könnyű volt női olvasóként azonosulni. Iszik, megcsalja a feleségét, hangulatát leginkább a düh és az elégedetlenség jellemzi, ráadásul szeretőjének lakást bérel közvetlenül édesanyja otthona felett. Aztán ott vannak azok a bizonyos megjegyzések, amiket biztosan sokan nem fognak jó szemmel nézni.

A könyvet egy alapjaiban nagyon is hagyományos értékrenddel bíró szemléletmód járja át, ahol egyértelműen meg van szabva a nemek szerepköre. Ez mégsem jelenti azt, hogy a nők teljesen alárendelt pozícióban lennének. A nagymama tölti be a családfő szerepét, ő irányítja a családtagot életét és az akaratával nem lehet szembeszegülni. Azonban úgy tűnik, a hagyományok változóban vannak, a háttérben felüti a fejét a válás is. Mindezt pedig megfűszerezi egy egészséges adag szexualitás is, mely szorosan kötődik a történet egészét átjáró csilis babpüréhez. 

Még egy dolgot kiemelnék, ami érdekessé tette számomra a történetet, ami nem más, mint a narrátor személye. Az elbeszélő ugyanis a pszichiátriai kezelés alatt álló gyártulajdonos lánya, Duan Yixing. Ennél többet nem is tudunk meg róla, még rejtett utalásokat sem találhatunk arra vonatkozólag, hogy mikor, miért és hogyan került pszichiátriára, így ez a titok végigkísér az egész könyv során. Ráadásul egyszer sem jelenik meg fizikailag. Azt viszont többször is megemlíti, hogy anyja hogyan emlékszik a történtekre, miket mesélt neki. Márpedig az emlékek nem megbízhatóak, mindenki máshogy éli meg az eseményeket. Még a pontos dátum sem biztos. Valamikor 1995-ban vagy '96-ban járunk, március vagy talán április táján. Ki tudja már. A választása azonban nem meglepő, hiszen egy interjúban az írónő elárulta, hogy szereti a megbízhatatlan narrátorokat, akik helyzetükből adódóan kellő távolságból tudják szemlélni a történetet. 

Mégis hiába az izgalmas narráció és a helyenként pikáns történet, a könyv helyenként csalódást okoz. A regény csupán felvillantja a család történetét, nincs valódi kezdet és vég, csak egymáshoz lazán kapcsolódó anekdoták sora. És bár vannak érdekes történetfoszlányok, sok anekdota üres marad és nem hagyott bennem nyomot. A végeredmény pedig langyos és kissé ízetlen ahhoz a csípősséghez képest, amit a könyv ígér.